Hibátlan tavalyi mobilok 100 ezer alatt

Ha egy új mobillal szeretnéd ünnepelni a nyarat, amin szépen futnak a kedvenc appjaid, remek a kamerája, jól szólnak a rajta a partizós slágerek, bírja az akksija, összeválogattunk néhány klassz telefont a 100 ezer alatti merítésből.

Samsung Galaxy A5 (2017)

Szép, letisztult, erős középkategóriás készülék a nagy múltú gyártótól. Idei modell, tehát a tavalyi csúcsmodellek néhány tulajdonságát is megkapta. Ezek között kifejezetten előnyös a víz- és porállóság, az IP68 szabvány szerint még a Balcsiba is lehet hajítani majd a fövenybe hengergetni büntetlenül. Strapabíró háza inkább matt, így szerencsére nem gyűjti úgy az ujjlenyomatokat, mint a tükör. A 16 MP-es szép képeket készít, az 5,2 inches full HD amoled kijelzője pedig csodás!

Ára: 90-95 ezer forint között

galaxy-a5-2017-hero.jpg

Huawei P9 Lite

Android 7.0 Nougat fut a P9 Lite-on, amit hátlapi ujjlenyomat-olvasóval, 12 MP-es fő és 8 MP-es előlapi kamerával szerelt fel a kínai gyártó. A 3000 mAh-s akksik másfél napig is bírják, ha nem járatod csúcsra a nyolc magos procit. Külleme inkább szögletes, karcsú, hátul üvegborítást kapott, elöl 5,2”-es IPS LCD panelt, ennek is szép a képe.

Ára: 60 ezer forint köül

arany-p9-lite-eleje.jpg

 

Iphone SE 32 GB

Az iPhone SE a 6-os kistesója is lehetne, legalább is ugyanaz a processzor hajtja. A szokásos iPhone küllemet örökölte, hozzá egy korrekt módon tenyérbe illő 4 inches retinakijelzőt. Fotó és videó fronton a 12 MP-es hátlapi kamera mellé sajnos csak egy gyengus (1,2MP) előlapit kapott. Edzett üveg a kijelzőn, a házon oelofob (azaz víztaszító) bevonat található, így szemerkélő esőben a legnagyobb lelki nyugalommal lehet taxit hívni. Szintén rendelkezik ujjlenyomat-leolvasóval.

Ára: 90 ezer körül

 

1000.jpg

 

Honor 8 32GB

Tavaly óta szépen leúszott a 100 ezer forintos kategória alá a Honor 8-asa. Elegáns és ultrafényes, tizensok rétegben polírozott teste 4 GB memóriát, 5.2”-es, Full HD kijelzőt, takar, Android 6.0 fut rajta. A 3000 mAh-es akksit csak a gyári töltővel lehet életre kelteni, viszont a gyorstöltés 10 perc alatt akár 2 órányi plusz használati időt is eredményez. Különlegessége többek között a beépített IR szenzor, aminek köszönhetően korrekt TV/Hifi távirányítóként működik. 12 MP-es duálkamerája telt és részletgazdag képeket készít, amihez számos manuális beállítási módot is használhatsz.

Ára: 75-80 ezer forint körül

A posztot a Telenor támogatta

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2713928090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása