5 hibátlan mobil 100 ezer körül

Kivételesen nem friss és ropogós mobilcsodákat, hanem olyan készülékeket válogattunk össze, melyeket meg lehet fizetni és mégsem kell komolyabb kompromisszumokat kötni a minőség rovására. Összeállításunkban több márka és stílus is helyet kapott. A formavilágról ezúttal nem nyilatkozunk, az árak tekintetében pedig hazai „tólig” összeget tüntettünk fel.

100kep.jpg

Huawei P Smart
Ára: 70-80 ezer Ft között

A fő erőssége ennek a remek ár- érték arányú készüléknek a hosszított, 18:9-es képarányú, full-view kijelzője, ami a ház közel 70%-át elfoglalja.

huawei-p-smart-kartyafuggetlen-okostelefon-01_gzf0p2a9.png

Kép: Huawei

Negatívum, hogy ezért a készüléktest kicsit vaskosabb, hogy a 8 magos procinak, a 3000 mAh akkumulátornak, 3 Gb Ram-nak és 32 Gb belső tárhelynek is jusson elegendő hely.

Érdekessége és egyben előnye is, hogy két bluetooth-os eszközt egyszerre képes kezelni. A készülék két hátlapi (13 mp és+ 2 mpx) és egy előlapi kamerát (8 mpx) kapott. A duál kamerákkal szép mélység-élességet és elmosott hatást is elérhetünk. A hangminőségre érzékenyebb felhasználóknak kiábrándító lehet, hogy csak átlagosan jó ezen a téren.

 

Nokia 6.1
Ára: 80-90 ezer forint között

A Nokia azért mindig Nokia marad, és bár nem lángoszlop az okostelefon-gyártás terén, megbízhatósága, szép anyaghasználata és elegáns megjelenése miatt nem utolsó választás.

Ezt az Androiddal futó Nokia készüléket Snapdragon 630-as, 2017-ben megjelent középkategóriásnak mondott processzorral szerelték fel. Emellett 3000 mAh-es aksi, 3 Gb RAM és 32 Gb-os belső tárhely fért el a mutatós és szépen megmunkált alumínium testben. Szintén része a 6.1-nek az ujjlenyomat olvasó, akár dual sim foglalat, egy USB C csatlakozó, és nem felejtődött el a hagyományos jack aljzat sem a fejhallgatónak.

A kamerákról: 16 mpx-es főkamerát és 8mp-es előlapit kapunk a 6.1-hez - Zeiss optikákkal -, valamint kéttónusú vakut. 4K felbontású videofelvételekre képes, de nem csak ezért érdemes szeretni a kameráit, hanem azért is, mert egyszerre tud az előlapi és hátlapi kamera rögzíteni osztott képernyővel. 

 

 Kép: Nokia

Mindehhez két mikrofonnal térhatású hangfelvételt képes társítani a videóink mellé. Az eredmény pedig egészen komplex élmény lesz.

CAT S31
Ára: 85-100 ezer Ft között

Speciális felhasználásra szánt, mindent, még talán az atomvihart is átvészelő CAT S32-es darabja jól jöhet például a fesztiválozó embereknek. Nézzük, milyen tulajdonságokkal ruházták fel! A katonai minősítést (MIL-STD 810G ) kiérdemelte, így több mint egy méter vízben 35 percig tartó nyomást (IP68), közel kétméteres zuhanást, 4-es kategóriájú vibrációt,  sós vizet, hősokkot, extrém hideget-forróságot (-30C és +55C), port, koszt, sarat stabilan áll ez a készülék. Valahogy így:

Gyengeségei is akadnak. A kijelző se nem full HD, se nem kiemelkedő, viszont plusz pont, hogy a vizes vagy kesztyűs kéz sem fog ki rajta. A kamerát illetően: a hátlapi 8mpx, az előlapi 2mpx, ami nem tesz szelfimesterré. Zenehallgatás: ez sem különösebb élmény vele. De nem is erre készült.

 

Samsung A6 Plus
Ára: 90-110 ezer között

Ezt a modellt 32 Gb-os ajándék memóriakártyával (EVO +) is megvásárolhatjuk, ami miatt az akár 100 feletti ár sem lenne rossz ezért a por és vízálló, fémházas készülékért. Ráadásul idei darabról van szó: a közkedvelt A6 ráncfelvarrása lett a Plus. Nézzük, mi benne a plusz!

Elődjétől eltérően a Samsungban olyan nagyon kedvelt Always-On kijelzőt kapott, tehát a legfontosabb információkat, mint idő, gyakran használt appok, vagy az akkumulátor életereje, mindig látható a kijelzőn így:

 

A kijelző hosszított képarányú, 6 inches AMOLED. Szuper funkció, hogy egyszerre két appot tudunk futtatni a képernyőn – mondjuk ilyen hosszú kijelzőn el is fér bőven.

Előrelépés az is, hogy a hátlapon duál (16+5mpx), valamint egy 24 mpx-es kamerával operálhatunk a szép, telt és éles képek készítéséhez.További előnye a kameráknak, hogy 1,9 fényerejű objektívvel rossz megvilágítású környezetben is használható képeket tud készíteni.

A Samsung „személyi asszisztense” a Bixby számos segítséget nyújt, például megmondja, mit látunk a kijelzőn fotózás közben, rendezi a napi teendőket, eligazít útközben.

A hangminősége tulajdonképpen nem lehet panasz – természetesen az audiofilek továbbra sem fognak beleszeretni.

 

Honor 9 64GB
Ára: 100-120 ezer között

A Honor szexepilje a fényes és látványos színekben pompázó ház, ami valójában nagy nyomás alatt a hátlapra rétegezett üvegfelület. Egészen hasonló, mint a HTC U11-ese. Körülbelül ez és a gombtalanság különbözteti meg egyébként a Honor 10-től külsőségeiben, hiszen ott aluházat kapunk. 

Körben homokfújt fémház védi a FullHD kijelzőt. A belbeccsel sem fukarkodott a gyártó, Kirin 960 nyolcmagos processzort és 4Gb memóriát, 64 GB tárhelyet pakolt a készülékbe. Duál kamrával szerelték a hátlapot, amiből az egyik monokróm (20mpx), a másik (12mpx) pedig rgb színtérben rögzít, a kettő kontrasztjából készít el egy felvételt. Videofelvételeinket 4K felbontásban is elkészíthetjük. Az akkumulátor 3200 mAh kapacitású, gyorstöltés funkcióval 40%-ra tornázza fel magát összesen félóra alatt, ami életmentő lehet. Hangzásban szépen csengő magasakat és telt basszust ígér a Honor Purity technológiának köszönhetően.

A posztot a Telenor támogatta

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr2814132981

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leooo 2018.07.26. 18:52:23

Mit szólnátok $150 ( cirka 40.000 Ft) -ért B20-as 4G, Android 7, 4GB RAM /64 GB tárhely 2,4/5 GHz-en működő wifi, 4.1 Bluetoth , 3 féle GPS, két-két kamera elöl-hátul, LED-es vaku elöl-hátul, 6080 mAh-s akku, ingyen tok+ingyen edzett üveg fólia ... Oukitel K3. Esetleg Vernee V2 Pro, Android 8.1, IP68-as, 6GB/64 GB , ütés-, víz- , porálló $250-ért plödö

yerico1 2018.07.26. 21:19:23

@Leooo: Csodaszép technikai adatokkal teleszórt használhatatlan kínai telefonok százával vannak a piacon. Saját Xiaomi-m például egyszerre futtat 3 memóriafelszabadító programot, így jól elvannak, amíg egymást próbálják folyamatosan becsukni, majd azonnal újraindulni. Kínai ROM, nem tudom rootolni, így lett helyette egy Samsung. Elődje, egy másik kínai csoda egyszer lehúzott egy új update-et, azután legalább naponta 1x elfogyott alatta a memória, csak újraindítás segített. LeTV 1, nem tudok bele SIM-et tenni, nem ismeri fel. Technikai adatai parádésak, csak épp telefonnak szar.

Leooo 2018.07.27. 00:06:16

@yerico1: Nyilván, aki LeTV-t vesz azt csak sajnálatomra méltó... A Xiaomi annyira nem lehet rossz, ha a világ negyede azt használja, de lelked rajta! Amiről én írtam, azokat KIPRÓBÁLTAM, saját tapasztalatom van róluk, a K3-at plödö egy éve használom bármilyen néven nevezhető probléma nélkül, a Vernee Thor Plus-t meg a nejem 10 hónapja, mindkettőhöz már megjött azóta 2-2 frissítés(2017.08.havi és 2018.02.havi) tehát lehet, hogy szerinted szar, holott sose láttad, sose volt egyik se a kezedben...Viszont volt már a kezemben egy igen vacak, túlárazott fos Samsung (a kontraszt kedvéért). Nekem megér 40-50kHUF-ot, hogy 1-2 évente eldobjam, vagy odaadjam valakinek, akinek még erre sem telik, s megvegyem hasonló árért az up-to-date, aktuális cuccot. Nekem használni kell, nem villantani vele, hogy telik nekem 275-485 kHUF-os divat-vacakra. Ettől függetlenül Androidból a Samsung és a Huawei, meg az One is remek telefonokat is gyárt, csak a magyar piacon mérhetetlenül túl vannak hypolva és -árazva. Annyit nem érnek meg!

Leooo 2018.07.27. 00:14:09

@yerico1: Azt a 3 memóriafelszabadító programot miért nem szeded le, vagy tiltod le?? Te vagy a telefonod spielere, vagy sem?

káposzta 2018.07.27. 08:29:41

Ezek nem hibátlan, hanem belépő szintű telefonok középkategóriás árazással. Akinek nincs pénze vagy kedve zászlóshajót venni 2-300-ért, mert nem akar vírítani vagy játszani, az miért költene egy százast ezekre a gyengus telókra, ha van fele annyiért jobb telefon is? A Xiaomi 4x-em a legjobb telefon amivel dolgom volt, gyors, szép, vékony, sokáig bírja az aksi, persze nem lehet vele ribiket felszedni, de ez nem zavar :D

Berelhetoreklamfelulet 2018.07.27. 09:04:52

@yerico1:
Arról, hogy retardált vagy, nem a gyártó tehet. Miért tettél rá 3 memória felszabadító programot? Alapból 1sincs rajta. (És már 1 is feleslegese lenne.)
Amúgy meg a xiaomi pont, hogy engedi a rootolást, sőt, a többi gyártóval ellentétben még a garit sem veszted el vele, szal ez egy elég nagy csúsztatás volt itt a részedről...

Graves 2018.07.27. 10:31:03

Aki egy ótvaros mobiltelefont "virításra" meg az egyénisége kifejezésére használ, az ölje meg magát és utána ásódjon el. Milyen félrebaszott egy generáció ez????

prim 2018.07.27. 13:56:54

Ezek valójában belépő szintű telefonok , nem belépő árazással...Ráadássul még telenoros beszerzésű ajánlásssal!! Innen kezd gyanús lenni a dolog...Milyen amatőr már előfizetéssel telót venni...Amúgy a fényképező az ami ténylegharmat gyenge az Összes telóban, de fotózásra ott van a FullFrame Sony milc fényképező...

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása