12 tuti fotótipp őszre

Lehet az őszt szeretni vagy utálni, de az biztos, hogy az októbernél színesebb hónap nincs az évben. Rengeteg változatos fotótéma adja magát a pompázó erdőtől a becsillanó napsütés megörökítéséig. A célszerszám (mármint a mobil) már úgyis a zsebben van, a  lényeg, hogy elkapjuk a megfelelő hangulatot. A haladóbbak manuális beállítással is próbálkozhatnak.

 shutterstock_718962793.jpg

TECHNIKAI OKOSSÁGOK

Viki vibráló, hangulatos képeket készít mások otthonáról. Őt kérdeztük meg, hogy milyen trükköket érdemes bevetni az őszi színek és fények elcsípéséhez.

“Az őszi fényt az arany órának nevezett időszakban lehet a legszebben megörökíteni.  Brutális hatást ad a témának, hiszen a lapos fényszög miatt gyönyörű narancsban (vagyis aranyban) fog ragyogni. Mindig úgy érdemes elhelyezkedni, hogy amit éppen fotóztok, azt megvilágítsa a fény.”

Az arany órát a naplemente előtti - korán kelők a napfelkelte utáni -  időszakban tudjátok sikeresen elcsípni – mondja Viki. Szép bokeh-hatást készítő kamerákkal nagyon látványosan meg lehet lovagolni az aranyórát, akár tájképről, akár egy érdekes portréról vagy izgalmas közeli fotótémáról van szó.

Fontos, hogy észrevegye az ember a részleteket, a színeket, a levelek különleges erezetét, vagy az érdekes textúrákat. Ezekről csodás makrókat is lehet készíteni.

Azoknak, akik kipróbálnák a manuális beállításokat a telefonjukon, Viki azt tanácsolja, hogy portrézáshoz próbálják ki a tág rekeszállást (a minél kisebb F értéket).

A kompozícióról pedig ez a szemléletes videó ad információkat:

TÉMA TIPPEK

  1. Ködös, harmatos táj

Reggelente akár egy parkon átsietve is lencsevégre kaphatod a fák, növények között kúszó ködöt és a harmatcseppeket a leveleken.  

  1. Színes fák, levelek

Ha van kötelező őszi fotó, akkor az az, amikor egy hatalmas adag levelet feldobtok magasra és a csőre töltött masinával megpróbáljátok elkapni a legjobb pillanatokat.  

shutterstock_317033012.jpg

  1. Őszi gyümölcsök, termények

Ha ősz, akkor szőlő, körte és sütőtök, tökmag, dió, mandula, birs, száraz virágok, bogyók, gesztenye és hecsedli. Ezeket szépen tálra rendezheted vagy a nap felé tartva is lefotózhatod, hogy megcsillanjon mögöttük a fény.  A napraforgót, elszáradt terményeket akár a száron is szépen le lehet fotózni.

  1. Forró italok

Hűvösebbek a reggelek, úgyhogy a szokásos reggeli kávédat, teádat látványosan megörökítheted néhány színes levél társaságában, miközben meghitten gőzölög.  

shutterstock_728536951.jpg

  1. Őszi ételek

A sztárétel a sütőtök leves, amit remekül fel lehet dobni pirított magvakkal, tökmagolajjal és zöldfűszerekkel, hogy igazán Instabarát legyen. Tobzódj az őszi ételekben: pirosgyümölcsös, diós, almás pitét, szőlővel készült, gombás, vagy épp almával töltött ételeket enni, elkészíteni és fotózni is élvezet.

  1. Kirándulás  

A hegyet mászó, termoszból teázó, leveleket gyűjtögető gyerekek, avarban bohóckodó kutyák mindig szenzációs képötleteket adnak. A hegyről lelógatott túracipős láb megörökítése is kihagyhatatlan.

shutterstock_228151603.jpg

  1. Őszi táj

Mássz fel a kilátóra, fotózz a fűből vagy készíts egy panoráma képet!

  1. Lakás dekoráció

Ha átrendeztétek ősziesre a lakást sütőtökkel, gyertyákkal, száraz virágokkal, jó sok pléddel és párnával, a téma adja magát.    

  1. Sportolás

Ez kicsit olyan, mint a forró italok megörökítése, mert az őszi futók, bringázók látványosan fújtató humán gőzmozdonyként vágtáznak el az ember mellett. Ha a kevésbé dinamikus végét fognád meg a sportolásnak, a futócipő és a kerékpár pompásan néz ki a színes lombok között.

  1. Vízben tükröződés

Akár a partról fotózol, akár csónakból, szenzációs képeket tudsz majd készíteni, ha ráállsz a tükröződések fotózására. A vízben tükröződő fák, vagy a vízből kikandikáló faágak, a fán ücsörgő madarak vagy a felhők remek témát biztosítanak az őszies, tompább fényben.

shutterstock_767591848.jpg

  1. Kerti és erdei állatok

A sztárfotókon a cicák és a kutyák gond nélkül megörökíthetők, de kis utánajárással egerek, hangyák, szarvasbogarak, mókusok, rengeteg madár, szerencsés esetben szarvas és őz, vaddisznó és róka is az utadba akadhat ősszel. Medvével viszont nem érdemes szelfizni!

shutterstock_1168839649.jpg

  1. Őszi munka

A rengeteg kerti munka: betakarítás, gereblyézés, lombsöprés, fametszés látványos képeket eredményez. A kirándulóhelyeken pedig megkezdődik lassan az erdei munka, így a farakásokat is belevehetjük az őszi fotókollekcióba.

 A posztot a Telenor támogatta

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7714253127

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék