Van még értelme egyáltalán tabletet venni?

Jó néhány egekig magasztalt technikai vívmány végezte enyészetként az utóbbi 10-20 évben a blu-ray-től a Google szemüvegig, és talán ez a sors várt volna a tabletekre is, ha fel nem fedezik maguknak a gyerekek. De nem csak felfedezték, hanem elsőszámú fejlesztőjátékká léptették elő. Így aztán 2018-ra, amikor már szinte érthetetlenül állunk a majd 6 inches telefonjainkkal a 7-9 inches tabletek előtt, azt látjuk, hogy az ovisoktól (sőt bölcsisektől) az iskolásokig, a gyerekek használják ezeket a szépreményű eszközöket. Lássuk, hogyan!

 shutterstock_1050334904.jpg

Fotó: Shutterstock

Űrodesszeiából a gyerekszobába: a táblagépek jutalomjátéka

Ahogy korábbi posztunkban is írtunk már róla, a tablet igényére már Stanley Kubrick is rávilágított, hiszen egy hordozható „lapos tévére” vagy ténylegesen kézben használható számítógépre mindenkinek szüksége van. Az igazán jól használható tabletek azért nem a 7, inkább 9-11 hüvelykes darabok.

Az első igazi tabletnek az Apple iPadját tartják, hiszen ez volt a kategóriateremtő termék, melyet fénykorában gyakran használtak fotózásra is. Most őszintén, hogy a bánatban lehetne egy tabletet a jól bevált szelfi botra vagy egy Osmóra erősíteni? Ez volt az a pont, ahonnan el kellett köszönni a szeretnivaló, jól használható, ámbár zsebretehetetlen tabletektől.

Másik gyengeségük, hogy sajnos csak  egészen körülményesen lehet gépelni rajtuk, hozzávaló billentyűzet nélkül rémálom egy-egy e-mail bepötyögése, így hovatovább játékra, képnézegetésre, prezentálásra, önkifejezésre szűkült a használat általános köre. Természetesen ez sem kevés, de inkább céleszközként elképzelhető (például logisztikai központokban, kórházakban, konferenciatermekben), mint általános jellegűnek – szemben az okostelefonnal.

Vagy más felhasználónak: 

Természetesen nem az a célunk, hogy tablettfüggő gyereksereget neveljünk fel, mint a jövő generációja, csak azt szeretnénk bemutatni, hogy jól használva milyen kreatív és sokoldalú eszközként lehet alkalmazni. 

Tehát, ha nem sikerült elvennünk eddig a kedved a tabletektől, akkor itt gyűjtöttük össze az ajánlott darabokat.  

Miért jó a tablet?

Kiválóan lehet játszva tanulni a segítségével, de kézenfekvő megoldás arra is, hogy a nyűgös gyereket lekösse valami utazás közben. Szuper találmány csoportos videótelefonálásra, és nagyképernyős sodukuzásra, Fruit Ninjázásra is, illetve mindenre, amihez egy kazal sűrűn teleírt lapot kellet volna magával vinnie az embernek vagy laptophoz kellene rohangálnia.  

 iguy-1024x768.jpg

A biztonságos fogás fifikás kiegészítői - Fotó: iGuys

Miért éppen gyerekeknek?

Elsősorban azért jó a tablet a gyerekeknek, mert a fakocka és a homokozó lapát mellett a virtuális térrel való ismerkedést is érdemes átadni minél előbb. Másrészt a gyerekkézben is biztonságosan használható alakja miatt praktikusabb.  A gyerekek valahogy ösztönösen ráéreznek a működésére, és élvezik, hogy irányíthatják a történéseket, ráadásul a motoros képességeiket használva (kézzel!) működtethetik, összerajzolhatják a képernyőt, hallható és látható reakciókat válthatnak ki belőle. Egy szóval a tablet az magic!

 

Hogyan használhatják a tabletet a gyerekek is?

Számos gyerekeknek fejlesztett, biztonságos applikációt tanulásra, játékra, ismeretszerzésre lehet letölteni.

Már a bébikorúak is hódolhatnak tabletezés tudományának, hiszen például a Ladybird Touch nekik készült. A tudomány szerint ugyanis a néhány hónapos babák az erős kontrasztot és finom mozgást érzékelik, és egyben szeretik is a legjobban. Erre épít ez a katicás alkalmazás bájos figurákkal és aranyos mozgáskultúrával.

És így játszanak vele: 

A mai kor természetesen a videókról, zenéről szól. Így örök hálával tekinthetünk a Youtube Kidsre, a videómegosztó gyerekeknek készült biztonságos és könnyen kezelhető változatára.  Fejhallgatóval a kicsik elvonulhatnak a külön kis világukba anélkül, hogy a szülők 896-szorra is meghallgatnák a Jégvarázs zenei felhozatalát.

A jövő grafikus-generációjának készültek a színező és rajzoló appok, stylistjainak pedig a hercegnős öltöztetők. Kombinációra is van példa, például ez a neon színekkel operáló rajzolós játék.

A rajzolás mellett a másik önkifejező lehetősége a tableteknek a zenélés, a bébi xilofonoktól a tinik egészen profi zeneszekesztő- és DJ appjaiig. Kiválóan megismerkedhetnek a gyerekek a hangokkal, hangszerekkel és a zenével. A szolfézs is látványos, élvezetes mókává válik az interaktív lehetőségek révén.

 

Ismeretterjesztő videók, tesztek, oktatási segédletek szintjén is jól teljesítenek eszközként a tabletek, így már zsenge korukban bevezetik a gyerekeket az e-learning műfajába.  Jó példa a játszva tanulásra a Da Vinci mobilappja, vagy akár a Natgeo magazin gyerekeknek készült verziója. Kifejezetten jó a Dragonbox számos oktató alkalmazása, ami a matektanulást teszi játékossá – így ezzel kapcsolatban a nyelvi akadályok sem merülnek fel. Viszont a nyelvtanulást sem hátrány tablettel támogatni. Az aranyos hernyós pedig az 5 éves kor alattiaknak tanítja meg a lepkévé válás trükjeit. 

Végül a népszerű játékok, mint a Minecraft szintén jó, ha a nagyihoz menet is elérhető. Persze emellett még számos gyerekek által imádott játék megszerezhető tablet verzióban.

A posztot a Telenor támogatta

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr7414264243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

L.A. · http://fuggoagy.blog.hu 2018.09.26. 14:27:59

"a virtuális térrel való ismerkedést is érdemes átadni minél előbb"

a "minél előbb"-el vitatkoznék. miért gondolod, hogy minél előbb kell?

norbert79 · http://norbert79.deviantart.com 2018.09.26. 14:32:34

Röviden: igen. Könnyebb olvasni, mint a szaros telefont.

Mr. Neutron 2018.09.26. 14:56:39

Szívesen olvasnám hozzáértő gyermekorvosok (szemész, ortopéd orvos, logopédus stb.), ill. pedagógus véleményét is a kisgyermekek vs. tablet témáról, mert ez a blogbejegyzés túl rózsaszínűnek tűnik számomra.

t74 2018.09.26. 15:49:07

@Mr. Neutron: A tabletek, okostelefonok folyamatos használata jelentős mértékben roncsolja a kognitív tanulási képességeket. Ez tudományosan több oldalról is alátámasztott. Évek óta lehet tudni azt is, hogy az esti, éjszakai mobilozás, tabletezés alvászavarokat, viselkedési és magatartási zavarokat okoz. Az ún. kékfényszűrő appok nem véletlenül jelentek meg. A legtöbb gyártó is beépíti mára ez utóbiakat a termékébe, de ezek a szűrők sem oldják meg teljesen a problémát, és a legújabb kutatások alapján még újabb gondokat is okozhatnak.

szepipiktor 2018.09.26. 16:35:21

Megdöbbentő ez a tóthbalázs-szintű farkasvakság!
Miért hiszi a szerző - még akkor is, ha ez egy fizetett reklám csupán -, hogy minden okostelefonhasználó azonnal eldobálja a készülékét és 6 colos vagy nagyobb, százezres, vagy még drágább készülékeket vásárol?
A normális tudatú mobilhasználó, azért még meghatározó halmaz az elborult agyú függőkhöz, birtolási vágytól torzultakhoz képest, jól elvannak a 4-5 colos átlagcuccokkal, hiszen telefonálásra használják azt és mutogatásra.
A tablet ideális és ami nem utolsó, roppant költséghatékony eszköz a telefon és a laptop/asztali számítógép között.
Gondolkozzon el a szerző azon, hogy 20-30 ezereért már remek telefonok vannak és hasonló áron meg akár munkára is alkalmas tabletek kaphatók, 7-10 colos kijelzővel.
Egy azonos funkcióra képes okostelefon ma 170-350 ezer körül van és ezért a pénzért (akár olcsóbban is) már kaphatók 10 colos ultravékony, tabletté alakítható laptopok is, melyek egy mobilinternettel meglőve teljesértékű eszközt eredményeznek.
Erre a szerző szerint ideálisabb eldobni a tabletet és beruházni egy rohadt drága, kihasználhatatlan ternimodellre?
És ez a GYEREKEKNEK???????
A szűlők jellemzően százerekért cserélgetik a kicsik játékeszközeit.

Mr. Neutron 2018.09.26. 22:34:31

@t74: Kösz az info-t, kb. ilyesmitől tartottam.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.26. 23:31:03

Má' mér' ne volna értelme?Épp most készülök venni.A notebook túl nagy, nehéz utazáskor, cipelgesse a kis rücskösöm.2,5 kg vs 0,5 kg. És egy tablet akksija általában sokkal tovább jó, mint egy laptopé.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2018.09.26. 23:42:56

Ja, és nem gyereknek, hanem felnőttnek, tízcollosat.De a cikket se értem, feltesz egy kérdést a címben, amit aztán saját maga hazudtol meg...
Vagy mit nem értek?
:D

ecodrive 2018.09.27. 09:25:35

Kár lenne a tabletet temetni, és korántsem korlátozódik a kisgyerekekre a használata. Repülő kamerák (hibásan drónnak nevezik sokan) vezetésére, könyv- vagy törvényolvasásra, filmnézésre, ezer dologra praktikusabb a telefonnál vagy a nagyobb méretű számítógépeknél. Elég nehéz értelmezni ezt a cikket.

ekat 2018.09.27. 14:44:14

Nem tudom, hogy lehet bármi előtt érthetetlenül állni... esetleg értetlenül. :)

Amúgy egyetértek az előttem szólókkal: persze, elnetezgetek az 5-5,2 collos mobiljaimon, de komolyabb / hosszabb tevékenységre a 10,2 collos tablet összehasonlíthatatlanul jobb. Utóbbin Netflix-et is szoktam nézni, ha elutazunk, egérmozi viszont nem kellene. És olvasni is bármit sokkal jobb tableten. (Bár kifejezetten olvasásra Kindle-em is van.)

FlybyWire 2018.09.27. 15:02:38

Az az igazság, hogy 10-12 éves kor előtt többet árt, mint használ.
Ennél kisebbeknek meg igazi faszság adni, legalábbis nagyon szigorú korlátozás nélkül.
6 év alatt leginkább semennyit sem.

FlybyWire 2018.09.27. 15:05:03

@ekat: LOL ezt ki se szúrtam... érthetetlenül, megagáz :D

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék