A telefon sikeres thriller és horrorfilmes eszköz – az egészen triviális telefonzsinóros fojtogatástól a csúcstechnológiai megoldásokig képes szerepet játszani egy-egy filmben, alibit kreálnak vele vagy éppen a gyilkosságsorozat alapját szolgálja. Ezekből a klisékből válogattunk.
1. Alibi
Jellegzetes fordulat, amikor az, akire gyanakszunk, a tett során távolról telefonál, ahol ráadásul rengeteg szemtanú is körül veszi, amit az 1954-es Hitchcock klasszikus, a Gyilkosság telefonhívásra alapozott meg.
Abszolút csúcstartója a telefonos alibinek a két- vagy több gyilkosos kategóriában a Sikoly-tetralógia, aminek alapja, hogy a gyilkosok elváltoztatott generálhangon ijesztgetik az áldozatokat telefonon keresztül.
2. Terrorizálás
2015-ben a Sikoly hagyományát átültették sorozatba, itt viszont lényegesen több szerep jutott a telefonnak. A gyilkos(ok) ugyanis folyamatosan terrorizálták, zsarolták a főszereplőt, akire mindannyian pikkeltek.
TIPP: Hogyan lehet ezt a hidegrázós sikolyos hangfekvést elérni telefonáláskor? Az egyik részben elárulják, hogy egy alkalmazást használtak. Realtime hangátalakító app ugyan nincs, de pár hasonlót le lehet tölteni a hátborzongató hatásért. Így:
A Scream Queens sorozatban pedig megszólalásig ez a forgatókönyv érvényesül.
Az ismeretlen hívásban (1979 és 2006) egy bébicsőszt kerget idegbajba a házban rejtőző, hentelésre szakosodott illető.
Ezt a sémát követi a 88 perc, melyben Al Pacino egy olyan pszichiátert alakít, akit telefonon keresztül üldöz a leendő gyilkosa.
A fülke című filmben kicsit más leosztással történik a telefonos hidegrázás, az áldozat (Colin Farrell) nem teheti le a telefont, különben meghal (valaki). Ez a film kicsit előre is vetíti a 3. pontot, azaz a:
3. Zsarolás
A gyilkos telefonos üzenetben ráveszi áldozat 1-et, hogy tegyen meg valamit, különben leleplezi vagy megöl valakit. Majd a tettével ráadásnak tovább zsarolja. Pontosan ez zajlik például a Hazug csajok társasága sorozatban, ahol nem is egy, hanem mindjárt (minimum) négy lánnyal játszik hosszú évadokon át az aktuális gyilkos.
4. A gonosz telefonhívás
Szintén klasszikussá vált már az 1988-as, kissé Zs-kategóriás 976 - A Sátán hívószáma, melyben a számot hívó gonosz gyilkoló géppé változik. (Külön vicces, hogy a filmet Robert Englund azaz a Freddy Krueger megszemélyesítője rendezte.)
Telefontól független bedilizett személy egy telefonhívástól válik gyilkossá, például Az éjszakai telefonáló című filmben.
5. Gyilkos telefonhívás
A kör – megnézed a VHS kazettát, majd kapsz egy hívást, hogy egy héten belül meghalsz – félelmetesen kiakasztó film.
Ugyancsak japán koncepció a Nem fogadott hívás, melyben az áldozatok meghallgathatják a saját haláltusájukat telefonon. Nem éppen bizalomgerjesztő kilátások.
6. Vészmadár
A Boldog halálnapot című filmben egy jellegzetes csengőhanggal indul az időhurokba torkolló cselekmény. A különös módon megváltozott csengőhang vagy az indokolatlanul megjelenő másik mobiltelefon olyan sok filmben szerepel, hogy már megszámolni sem lehet.
7. Gyilkos (telefonos) technológia
A Cell – egy Stephen King adaptáció, melyben a mobilhálózaton végigfutó ismeretlen (persze gonosz) jel vírusként fertőzi meg az embereket, és változtatja őket gyilkoló lényekké.
A Mezsgye már szintet lépett: egy párhuzamos világból a wifin keresztül jönnek át a mi térfelünkre a gonosz lények, ha a telefon tulajdonosok bekapcsolják a kütyüiket és elolvasnak egy e-mailt, ellopják az életüket.
A posztot a Telenor támogatta
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.