Holnap már így mobilozunk: holografikustól kihajthatóig

Előző cikkünkben szót ejtettünk arról, hogy milyen dizájnzsákutcákba tévedtek régebben a készülékgyártók. Most érdekességképpen összegyűjtöttük a legfrissebb, már éppen megvalósulás alatt álló készülékeket. Egy hetes akkumulátoridőt sem idén, de jövőre sem kapunk a trendek szerint (bár van gyártó, aki ebbe az irányba indult), annál inkább gyúr a többség a látványos elemekre, mint a hajlítható kijelző, a 3D vagy a három kamera. 

hydrogen-one-is-the-worlds-first-holographic-smartphone-830x450.jpeg

Kép: Red Hydrogen One

Samsung: a háromkamerás és az X polgártárs

Régóta rebesgetik, hogy a Samsung egy kihajtható, két képernyős mobilt tervez bemutatni, ami Samsung Galaxy X (mivel titkos projektről van szó) néven már jó néhány formában fel is tűnt az évek során. Idén már azt is beszélik, hogy 7,3”-es AMOLED kijelzőt és egy egészen újfajta akkumulátort kap majd. Előreláthatóan 2019-ben piacra is dobja a koreai gyár. Akár ilyen is lehet, de ki tudja:

Addig is, míg várunk az X-re, a Galaxy S10 három különböző változatban már biztosan kézbevehető lesz jövőre, a két drágább típusban három darab hátlapi kamerát találunk majd. Elképzelni is nehéz, hogy a három kamerából mit hoz ki a cég, hiszen az S9-esek is már 1,5-ös rekeszértéket tudnak varázsolni a 4K felvételek mellé. Mivel a cég a Fujifilmmel karöltve dolgozik a kamerák tervezésén, ezért az ígéretek mellé várhatóan szuper minőség is társul.  

  

ZTE dupla képernyős

Az ZTE Axon M nem a flexibilitásra, sokkal inkább a dupla képernyőre koncentrálva készítette el az újdonságot. Aki két képernyővel dolgozik számítógépen, annak nem lesz meglepő ez a konstrukció: kiterjesztett módban, illetve pótkijelzőként is lehet használni az alkalmazások többfunkciós futtatására. Az sem hátrány, hogy egy egész képernyőnyi klaviatúrán lehet gépelni, miközben a másik „monitoron” látni a végeredményt.

Az így megnövelt, kétszer 5,2 inches kijelzőn már nem csak „egér mozi” jelleggel lehet filmeket lejátszani, praktikus hasznát nem is ecsetelnénk tovább. Negatívum a két kijelző által fogyasztott dupla energiához adott 3180 mAh-es akkumulátor, nagy kérdés, hogy hány órát bír majd töltés nélkül (jó, otthoni mobilnak biztos megteszi majd). A ZTE már kapható, sőt a gyár bőven 1000 dollár alatt tartotta az árat, itthoni értékesítésről egyelőre nem esett szó.

RED Hydrogen One, a kamera mobillal

Már majd egy éve kész a RED kameragyártó első telefonja, a Hydrogen One prototípusa. Az egészen „jóvágású”, borzasztóan futurisztikus készülék 5,7 inches kijelzővel és törhetetlen házzal, valamint eredetileg 8K felbontású kamerával érkezett volna. A valóság sajnos kicsit szerényebbre sikerült, de nem sokkal.

 A végső fogyasztói darabokat már elő is lehet rendelni, a megjelenést pedig idén augusztusra ütemezné a gyártó. Az ígéret: alumínium vagy titán készülékház, arcpirítóan menő holografikus kijelző és hátlapi duál kameraszerkezet, melyet különböző, például a videón is látható DSLR optika szerű kiegészítővel lehet turbózni. A holografikus megjelenítés nagyjából a szemüveg nélküli 3D hatást tudja nyújtani.  Mindezt mennyiért? 1295 és 1595 dollár (nagyjából 350 és 400 ezer forintnak megfelelő összeg) - hozzátéve, hogy a kissé semmitmondó hivatalos oldalon azt is jelzik, hogy ezt az árat azért nem teljesen tudják garantálni, szállítás és adók nélkül értendő.

Sony Xperia Flex, a légies szépség

A Sony sem állt le a kísérletezésekkel, hiszen 2019 harmadik negyedévében dobnák piacra a hajlítható OLED kijelzős, duál hátlapi és (a képeken) szintén két előlapi kamerás, kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval szerelt, 8GB RAM-ot pörgető telefonjukat. A Flex 170 grammot sem fog nyomni a tervek szerint, por, víz és ütésálló lesz.

Projektoros mobilok: Voga V és Samsung Galaxy Beam 3

2008 óta létezik projektoros mobil, mióta az Epoq EGP-PP01-et bemutatták. Azóta több próbálkozást is megélt ez a műfaj, de mégsem váltotta meg a filmezés, prezentálás világát. Most újra próbát tesz vele a Samsung is, akik 2012-ben a Galaxy Beammel már futottak egy kört. Keveset hallani a 2017-ben beharangozott, és az eddigi legjobb projektoros mobilnak kikiáltott koncepcióról, ami a Beam 3 nevet kapta. Lehet, hogy idén új Samsung projektoros mobilunk már nem lesz?

Ellenben már kapható a Voga V lézerprojektoros telefon a kínai Regentch gyártótól. Használói Google Play regisztrációs problémáról számoltak be és kevésnek tartják a 13 Mpx-es hátlapi kamerát. Viszont a projektor a beszámolók szerint remekül működik, élvezhető képet ad. Ráadásképp részben fémházba csomagolták és 4 GB memóriát is belerejtettek a közel 105 ezer forintos készülékbe.

A billentyűzet újra támad: Blackberry Key 2

Végezetül zárja a sort egy okostelefon, aminek vannak gombjai is. A Blackberry hatalmasat hasított - különösen az amerikai piacon - a szép széles billentyűzetével, mellyel gyorsan, hatékonyan lehetett e-maileket, üzeneteket gépelni. Tökéletes választás volt üzletembereknek, sztároknak, és azoknak, akik eltalálták ezeket a mini gombokat. Ez a képesség most is vonzó, úgyhogy egy érintőképernyő/fizikai billentyűzet kombóval áll elő újra, a Key one után a cég. Állításuk szerint a Key 2 a valaha volt legjobb telefonjuk. Ami két napos akkumulátoridőt, alumíniumházat és minden szokásos okostelefonos paramétert megkap; és a lényeget: mind az 52 gomb beprogramozható gyorsbillentyűként, amivel alkalmazásokat, vagy egyes telefonfunkciókat lehet megnyitni.

A posztot Telenor támogatta

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr714104303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A tudomány sosem téved! 2018.07.11. 11:28:25

3,5-4" telefon nem lesz már?
Bárcsak feltalálná végre a szent tudomány végre, az egy kézzel is használható, zsebbe rakható, erős, androidos "okos" telefont.

midnightcoder2 2018.07.11. 11:40:07

@A tudomány sosem téved!: Egy bélyegnyi képernyővel. Okos ötlet.

A tudomány sosem téved! 2018.07.11. 11:55:39

Kávamentes változatban meg lehet csinálni használható kijelzővel is.
Régen megpróbálták, amikor még nem csak a péklapát volt divatban.:
www.gsmarena.com/motorola_defy+-4098.php
Talán nem lenne olyan nagy kihívás ma sem, a tudomány nevű szektának.
Nem ilyen kávakirály próbálkozások kellenek, mint a Jelly Pro, meg az Atom.

dartonita 2018.07.11. 12:58:43

@A tudomány sosem téved!: Xiaomi MI2S. Még mindig rá lehet fogni, hogy erős középkategóriás.

]{udarauszkasz 2018.07.11. 13:14:18

Azert ez a holokijelzo erdekelne. De meg jobb lenne egy atlatszo kijelzo,hologramprojektorral kombinalva,ami a levegobe vetiti ki a 3ds holokepet. Tudom, elrugaszkodott vagyok,de 2018at irunk,vagy hanyat. Es fiatal koromban azert elkepzeltem,hogy ilyen telom lesz 41 evesen...

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása