Ahogy a kocsik esetében is, az első telefonunkra mindig emlékezni fogunk. Sokszor egy alapvetően fapados vagy leharcolt darab volt: sokan egy rokon levetett készülékével indították el a mobilozós pályafutásukat, mások hónapokig gyűjtöttek egy akciós darabra. Régebben meggyűlt a bajunk az antennával, de olyan is akad, aki mindjárt a „susulós” telefonok világába csöppent.
Összegyűjtöttünk néhány első mobilos történetet, a komment szekcióban pedig várjuk a tiéteket is, mert nosztalgiázni jó!
Kép: Nokia 1100 - cdnet.com
A nagy számok törvénye: esélyes, hogy neked is volt
A fogyasztói mobiltelefonok történelmében a legtöbbet eladott típusok dobogójára két Nokia készülék állhat. A harmadik helyezett a legrégebbi, 1999-ben kibocsájtott készülék, a Nokia 3210-es, melyből több mint 150 millió darabot adtak el világszerte. Bár ezt a számot több típus is elérte, az elsőség miatt vitathatatlan a dobogós helyezése. Ezt a hatalmas számot is übereli a 2003-as Nokia 1100, melyből 250 milliónál is többet adtak el, és ezzel legyőzhetetlenné vált. A harmadik legtöbbet eladott készülékből 220 millió körül fogyott, ez pedig az Apple iPhone 6 és 6+, mely ezzel a legtöbbet eladott okostelefon címét is elnyerte.
Érdekes tény, hogy az Samsung is kijött az 1100-as típusszámmal 2009-ben, és ez valamelyest be is jött a koreai cégnek, mert ugyancsak szép eladást produkált, 150 millió darabot adtak el belőle világszerte.
De a legérdekesebb az, hogy itthon az első mobilos sztorik között mégsem ezek vitték el a pálmát.
Az első mobilok sztorija
Megkértünk – ízelítőként – néhány ismerőst, meséljék el pár szóban az ő első mobiljuk történetét.
Lacinak Panasonic GD450-je volt, „amikor még hatszámjegyű volt a mobilszám, és nem volt SMS - később üzentek, hogy lett.”
Az úttörő mobilozók között olyan is volt, aki nem emlékezett az első nevére, csak arra, hogy: “Kb. 7 kilót nyomott, akkora volt, mint egy fél hokedli. Azt szerettem benne, hogy egyáltalán van min telefonálni. Ez nagyon régen volt, még a kőbaltás korban. Akkoriban nem volt még telefonvonal.”
Meglepően sokaknak volt Alcatel One Touch típusú telefonja az Easy-től a Clubig. Jucinak egy Alcatel elemes jutott például, akinek az az emléke maradt meg róla, hogy „Utáltam, hogy elemeket kellet cserélni”. Bogi ugyanezért szerette, mert nem volt töltőhöz kötve. Heni a One Touch Easy-jében imádta a lecsúsztatható előlapot és a hozzátartozó telefonszámlát utálta.
A legtöbb megkérdezettnek Nokia 5110 volt az első telefonja. Mindenki egyöntetűen imádta a cserélhető előlapot és a játékokat. Kriszta így emlékszik vissza az 5110-esére „Szerettem, hogy azt hittem menő vagyok vele. Most így visszagondolva, anno 50 ezer forintot fizettem érte. Úristen, okostelefont sem veszek annyiért!” Szilvi pedig a strapabíróságát szerette: „Annyira mindent bírt, hogy egyszer valamit a helyére kalapáltam vele.”
A 3310-es pedig új köntösben ismét kapható egy jó ideje. Ki próbálta?
A 3210-esek tábora is egészen nagy. Valaki csak ennyit tett hozzá: „Kígyó!!!”.
Viki a Panasonic GD35-jére szívesen emlékszik vissza. „Szerettem a wap funkciót, kicsi, strapabíró és jól kezelhető volt a telefon, de nem lehetett csengőhangot szerkeszteni (a beépített hangok viszont jók voltak rajta). T9 szövegbevitel is volt már rajta, ami a következő (Siemens C35) telefonomon nem.
Nem maradhatnak el az Ericssonok sem. A T10-es például rettenetesen menőnek számított, „lehajtható előlap, antenna, minden király volt! Ipari sárga színben” – mesélte Marci. András viszont szintet lépett a T10 csengőhang szerkesztésében. „Kottázni lehetett vele egyéni csengőhangot. A MÁV szignálra mindenki felkapta a fejét, utána meg hozta mindegyik a sajátját, vagy négy embernek pötyögtem Gigi Agostinót, ATB-t, meg szovjet himnuszt. Sörért.”
Gyurinak Ericsson a GA628-asa volt az első. „Nyertem egy rádiós játékban. Előfizetéses volt, havidíjjal. Akkoriban még finoman szólva se voltak elterjedve a mobilok, szóval lehetett vele menőzni. Igaz, a kutya se hívott, maximum anyám, hogy mi lesz az ebéd. Tetszett, hogy levehető az előlapi borítása, sőt, az antennáját is le lehet csavarni. Hangos volt, ronda hanggal.”
Robi 1999-ben szerzett magának egy A1018S-t, imádta, mert minimum 1 hétig bírta az aksija!
Olyan is van, amikor keserű szájízt hagy az első mobil: „Volt egy akció, amiben szuper áron adták a Nokia 3210-est, ami iszonyat jó telónak számított. Mire odaértünk az üzletbe, már kifutottak belőle, így lett az Ericsson GA628, ami nehezebb, nagyobb és sokkal bénább volt. Nem fért bele a zsebembe, ezért az övemre kellett csíptetnem, de a hosszú antennája mindig szúrta a bordámat. 1 hónap után elvesztettem, 2 évig nem kaptam újat.”
A tiéd milyen volt? Szavazz a márkára!
A posztot a Telenor támogatta
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ember a holdon? 2018.10.31. 11:59:11
dreamhotep 2018.10.31. 12:03:59
2018.10.31. 12:09:45
Uni1002 2018.10.31. 12:10:58
Homyak 2018.10.31. 12:18:39
AtomCamel 2018.10.31. 12:56:42
Ni-Cd akkuval. Néha, 2 napot is bírt töltés nélkül...
Nagyon nehézkes volt a kezelése, és iszonyú drága percdíjaim voltak. Azt hiszem havi 10-15 perc beszélgetés után (+az előfiz.díj) fizettem vagy 4e huf -ot... :-(
Aztán sikerült jó áron megszabadulni tőle. (Romániába vitték el...) Örömünnep volt. :-)
www.oldmobil.hu/forum/index.php?action=vthread&phonex=ericsson-gh198-1531&included=1&forum=3&topic=28
stylex450 2018.10.31. 13:01:37
Clodovicus S. Carolus 2018.10.31. 13:11:43
Lady Ann 2018.10.31. 13:13:10
A kukacot viszont szerettem, szerencsére mindig volt kitől kölcsönkérni egy Nokiát.
tede 2018.10.31. 13:35:46
2018.10.31. 13:48:19
Make Valamit · http://make.blog.hu 2018.10.31. 14:16:15
AtomCamel 2018.10.31. 14:19:47
AgentO 2018.10.31. 14:32:01
degeco 2018.10.31. 14:37:09
tomsawyer3131 2018.10.31. 15:01:29
Byk001 2018.10.31. 15:02:13
Jóska Pista 2018.10.31. 15:10:18
Érdekesség, hogy az ember megkaphatta a 0660-as számát (persze 0630 előhívóval)
A mai napig ugyanaz a számom, persze azóta egyszer egy hármast majd egy kilencest elétettek. Így lett 06 30 93 XX-XXX.
poteka 2018.10.31. 15:16:22
Előtte a vonalas telefon helyett Ericcson Hotline, még a 0660-as hálózaton 450 Mhz-n. Az akksija 6 órát bírt készenlétben, ezért amikor mégis vittük magunkkal, akkor a Zsiguli kesztyűtartójában mindig volt egy másik akku tartalékban.
A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2018.10.31. 15:21:33
Viszont abban a korban - talán csak a Westelnél - volt a 3 mp-es szabály. Még reklámjuk is volt arról, hogy mennyi mindent meg lehet beszélni 3 mp-ben (csókolom, xy ott van? - nincs - Csókolom - szervusz). Mi is nagyban játszottuk ezt a kollégiumban! Megyünk Bohémba? - Megyünk - 5 perc, porta - Zsír.
Annak mondjuk nem örült haverom, amikor utolsó filléreiből rámcsörgött, én meg felvettem és rákérdeztem, hogy "Honnan tudtad, hogy itt vagyok?", amire úgy elkezdett röhögni, hogy az idejéből kifutott...
errrrrrrrrr 2018.10.31. 15:36:06
steery 2018.10.31. 16:43:33
UV pót 2018.10.31. 17:33:42
Dorinda41 2018.10.31. 18:32:19
Orban VikTROLL 2018.10.31. 19:12:26
A tipusat mar nem tudom, de piros volt, feher tarcsaval. A hivas koltseg rendkivul alacsony volt, csak a 4.5 voltos laposelemet kellett cserelni benne.
hdnctrl 2018.10.31. 19:17:24
stylex450 2018.10.31. 19:57:47
hidegsegg 2018.10.31. 20:04:01
Billy Hill 2018.10.31. 21:22:53
M_Ali 2018.11.01. 15:10:36
Chaoyang · http://xiongyali.blog.hu 2018.11.01. 15:11:51
Úgyhogy mindenkinek az volt az első telefonja akkoriban...
Volt egy 450-es Motorollam is, mérete mint egy aktatáska. Voltaképpen autóba való telefon volt. Kalózok megbutykoltek úgyhogy csak 60ezer forint volt és majd egy évig ingyen hívtam vele mindenkit a világban. Arra volt kitalalva, hogy a saját szexvonaladat hívja éjjel nappal a Matáv meg kifezette volna a milliókat a hivasokert.
Nekem az is elég volt, hogy a 96ban az Internet én megismert amerikai csajokat hívjam ágyba főbe. Lévén 1996ban nem voltak magyar csajok a neten. Nosztalgia.
mobiler 2018.11.01. 20:35:28
Sajna a kijelzője kezdett szétmenni, eladtam vagy 10 éve. Most csak OT Club van, de abból mindjárt 4db. Ahhoz legalább van Li-ion akkum, az OT EASY az nekem is elemes volt még, nem is sokáig használtam, Siemens A35 lett helyette.
Lp04 2019.02.04. 19:53:07
Első telefon Benefon Delta, majd Sigma! Igazi klasszikus...
Jozsó_ 2019.02.21. 14:54:14
Utána egy Philips Genie volt, azt nagyon szerettem.