2019-ben a hajlíthatóság az új dual kamera

Idén márciusig a vártnál is több újdonsággal rukkoltak elő a készülékgyártók. Több nagy cég hajlítható, kinyitható modellel, a Nokia 5 kamerás készülékkel, de érkezett szinte lemeríthetetlen telefon is.  Ezekből gyűjtöttük össze a leglátványosabbakat.

matex.PNG

A slágergyanús hajlíthatók

A 2018-as évet összegző posztunkban sajnálkoztunk azon, hogy a beígért kinyitható mobilokból egyetlen egy sem valósult meg. Az idei év azonban a vártnál is több ilyen készülék felbukkanását ígéri.

Belehúzott idén a Samsung, februárban piacra dobták a Samsung Galaxy S10 család négy készülékét és egyben bemutatták az áprilisban jelentkező Galaxy Foldot.

 

kepkivagas_1.PNG

 

A Foldban összesen 8 darab kamera lapul. Hogy milyen felosztásban, azt talán most még kevéssé lehet elképzelni, hiszen a fő, hátlapi triplán kívül az úgynevezett cover is elől-hátul kapott kamerákat. Sok kameráján kívül atom méretű, 12 GB memóriát és 512 GB beépített tárhelyet is terveztek hozzá. A legérdekesebb persze a képernyő, ami összezárva 4,3”, kinyitva pedig 7,2 inches. A technológia miatt kissé vaskosabb (összehajtva 17 mm) készülékházat tart majd az ember a kezében, de ezt elfelejtük, ha nem telefonként, inkább amolyan retikül-számítógépként gondolunk rá.  

A Fold legkomolyabb kihívójának tekintik a Huawei Mate X-et, aminek a megjelenését 2018 nyarára ígérik. Az X-nek két, majdnem egyforma méretű - elől 6,6 és hátul 6,38 inches - kijelzője van, kinyitva 8 inches tabletet, összehajtva 11 mm vastag házat adnak ki.

További érdekessége az oldalt kiszélesedő forma, amibe minden olyasmit beleépítettek, aminek kézre kell esni: bekapcsoló gomb ujjlenyomat-olvasóval, vaku, usb port és a három Leica kamera. Amiben az X legyőzhetetlen, hogy a 4500mAh-s aksiját 30 perc alatt tölti fel 80%-ra.

A Samsung Galaxy Fold és a Huawei Mate X már hivatalosan is létezőnek tekinthető, azonban még idén bejelentkezett az Oppo és a Motorola is egy-egy hajlítható készülékkel. Míg az Oppo a Mate X mintáját követné dizájn tekintetében, addig a Motorola az előzőekkel ellentétben a saját útján jár, és a jól bevált Razr-t éleszti fel. Itt az egybefüggő panel lesz flipként összehajtható.

Várható továbbá a Xiaomi és az LG saját verziója is, és míg az utóbbi még csak koncepcióként létezik, a kínai gyártó már el is készült a bemutatódarabbal. A Xiaomi Mix Flex meglepetésre inkább a Motorola koncepcióját követi plusz egy kijelzővel az összehajthatón kívül. A plusz kijelzőn található a tripla kamera és összehajtott állapotban innen olvashatók le az általános információk, mint a bejövő hívás, idő, üzenetek.

Aksi szörny az Energizertől

Sokakat fejvakarásra ösztönzött az Energizer 18 ezer mAh-es féltégla készüléke. Ránézésre igazán vaskosnak tűnik, és biztosan súlyra sem az igazi, viszont közel annyi készenléti ideje van, mint egy régi Nokiának (48 óra folyamatos videólejátszás). A Power Max P18K Pop névre keresztelt szörnyeteg 8 órás töltést igényel, viszont szinte mindent tud, amit egy mai telefonnak kötelező, például tripla hátlapi kamerája és perem nélküli kialakítása is van. A popup selfie kamera pedig mint egy nyúlfog, kiugrik a kijelző mögül, ami azért egészen mulatságos látványt nyújt.

5 kamerás Nokia

Februárban bemutatták a Nokia 9 Pureview-t, aminek legszembetűnőbb különlegessége a hátoldalon található 5 darab kamerája.  Elképesztően szép, tiszta és éles fotókat képes készíteni, viszont sem telefotó, sem ultraszéles módot nem kínál, “csak” 12 mpx-es, raw formátumban is lementhető képeket készít.

A készülék egyébként IP67 szabvány szerint (ütés és cseppálló) készül, 6GB RAM-mal és 128 GB belső memóriával szerelik.

A posztot a Telenor támogatta

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr3514672781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása