Az olcsó repjegyek művészete

Korábban már beszámoltunk a gerillanyaralás megszervezéséről, folytassuk az olcsó repülőjegy megkaparintásával, melyben néhány üdítően egyszerű app lesz segítségedre.

Nem utópia, hogy lassan Gyuláról Győrbe drágábban lehet eljutni, mint mondjuk Budapestről Milánóba repülővel, ami persze nem a MÁV ellen irányuló összeesküvés-elmélet, hanem a repülőjegyek rapszodikus árképzésének tudható be. És épp ezért mindennek az ellenkezője is igaz. Vajon mennyire hekkelhető meg a rendszer? A titok az, hogy légy mindig résen.

shutterstock_333290057.jpg

Mielőtt utaznál: érdemes átnézni a roaming árakat és a külföldi mobilozás részleteit. Ehhez egy jó összefoglalót, kedvezőbb roaming tarifákat itt találsz.

Ha a Liligo-t kérdezi az ember, akkor viszont tényleg létezik összeesküvés, és ez abban nyilvánul meg, hogy a repülőtársaságok is szkennelik a kereséseidet, és automatikusan a drágább árat mutatják – áll a weboldalukon. Ezért azt javasolják, hogy az egyik eszközén keressen az ember, a másikon pedig vásároljon. Ha már itt tartunk, az sem rossz elmélet, hogy nem bízunk egyetlen app-ban sem 100%-ig ezek után. Másik hasznos tippjük a fapadosok kombinálása, ami egy remek módszer arra, hogy tényleg a legolcsóbb ajánlatokat fogjuk ki. Tehát mindig csak odaútra keressünk repülőjegyet, annak dacára is, hogy a retúrt kiáltották ki a leggazdaságosabb megoldásnak.  

Mindenesetre alkottak egy jó mobilappot, ami szintén jól muzsikál, és rengeteg időt spórolhatunk azzal, ha utazás, várakozás közben keresgéljük a jegyeket. Az árfigyelő funkció pedig kifejezetten hasznos.

shutterstock_266232050.jpg

Kézenfekvő megoldás az is, hogy a Google Flighttal indíthatjuk a járatvadászatot. A faék egyszerűségű megjelenés a legfontosabb információkat gyűjti össze, például a lábtér nagyságát, indulási időt, választhatunk repteret, légitársaságot is. A keresésnél kapunk egy árdiagrammot (a jegyárak alakulását mutatja), és a legfontosabb, hogy egyszerűen nyomon követhetjük az árak alakulását úgy, hogy e-mail értesítést kapunk róla. 

A fenti csúszkákkal lehet finomhangolni a keresést, például maximum árra, várakozás időtartamára, repülési időre.

A gyors utazási döntések világbajnoka a Bravofly.   Mindemellett azt azért érdemes leszögezni, hogy önmagában az olcsó jegyár nem biztos, hogy egyben a legkedvezőbb is. Például, ha egy világvégén található reptéren száll le a gép, és a transzfer a megspórolt összeget felemészti. Vagy busásan rá kell fizetni a poggyászokra, esetleg dupla idő alatt ér oda a gép, akkor nettó értékben nem is jártál jól, érdemes kicsit többet áldoznunk az utazásra.  

screencapture-bravofly-hu-flight-shopping-results-1cuofay0rnthc-details-4012011517158-4012011517158schv01-1370668508-2018-07-31-12_34_50.png

Szinte mindent igényedet be tudod állítani a jegykereséskor a találati listán, így könnyű döntést lehet hozni. Ha megvan a kiszemelt járat, már lehet is vásárolni, sőt mintegy 1600 forint körüli összegért a beszállókártyát is elküldik e-mailben.

Ha eleged van a kockadizájn üzleties megoldásokból, akkor a te barátod lesz a Hopper, egy borzasztóan aranyos, nyuszis dizájnnal dolgozó alkalmazás. Általuk hál’ istennek már a kreatív szakmában dolgozók is tudnak olcsó repjegyet vásárolni. És hogy ez mennyire igaz, az app használatához egy cuki infóvideós összefoglalót is készítettek.

Ha az idő és a bonyolultság nem számít, csak az olcsóság, akkor viszont a Skiplagged verhetetlen. Megtalálja azokat a járatokat, melyek bár kerülő úton és sokszor a fél világon keresztül (Dublinon keresztül Kanadába és onnan Sydney-be) visznek el a célállomáshoz, de lényegesen olcsóbban.

Klassz, térképes nézetével a Kiwi rengeteg inspirációt tud adni (Reykjavík most 33 ezerért elérhető, Riga pedig 13 ezerért, ezt jó tudni). Kompakt és nagyon informatív applikáció, de inkább akkor érdemes elidőzni rajta, ha csak tervezés fázisban van az utazás.

Hazai fejlesztésű Skyscannerre, többen esküsznek, hiszen ötvözi a Kiwiben olyan jól áttekinthető térképes megjelenítését az árértesítés funkcióval és a Bravofly külcsín elemeivel.  

Végezetül a Cheapflight nagy előnye, hogy csak oda útra, retúr és több város összekapcsolásával is képes keresni, emellett rengeteg apróságot be lehet állítani a lekérdezés során.

 

A posztot a Telenor támogatta 

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6214153029

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Orban VikTROLL 2018.08.03. 02:13:49

Marhasag, mar olyan olcsok a jegyek, hogy csomagokat nem viszik el. Egy masik tarsasag, az utasokat dobalja le. Elobb utobb a pilotakon is sporolni fognak, es majd az utasok uzemeltetik gepet.

ComLo 2018.08.03. 05:25:13

Nálam az esetek döntő többségében, nincs mód arra hogy jóval utazás előtt vegyek jegyet, vagy hogy dinamikusan pakoljam a dátumokat (= üzleti út, jövő héten, ide kell utazni, pont). Így ezen szolgáltatások nagyrésze sajnos nem opció. Marad az, hogy skyscanner-en megnézem mik a legjobb ajánlatok, és az első 1-2 nél, saját honlapon megveszem. A saját oldal azért lényeges, mert ugyan elő-elő fordul, hogy közvetítő cégen keresztül olcsóbb a jegy, de bármilyen gebasz esetén, ott a helyszínen, jobbak az esélyeid, ha a légitársaságtól vetted a jegyet. Nyaralást előre tervezgetni, szintén mindig külső appot (én mindig skyscanner-t) használok, hogy elkerüljem a postban is említett áremelkedést.

Gtusa 2018.08.03. 07:49:37

Köszi a cikket. Még egy profinak is van venne újdonság. Nekem az a gondom a legtöbb ilyen oldallal hogy az igazán olcsó társaságok valahogy gyakran nincsenek benne. Megosztanék egy érdekes tapasztalatot. USA repjegykeresés egy rutinos versenyzőnek New York 60.000 LA, SF 80.000 felett már nagyon ciki. Ha épp nem akcióik a Level, WOW, Norwegian akkor a következő a helyzet. Vesszük az egyik Skandináv járatunkat pl. Oslo (Nem tudom miért a skandinávok a legolcsóbbak, pedig ők a drága jegyet is meg tudnák fizetni.) és Frankfurton vagy egyéb átszállással suhanunk is amerikába. Jön az ötlet rögtön minek bohóckodni Oslo-val (Barcelona is működik) amikor a wizz 3000 forintért rögtön rádobhat a frankfurti interkontinentális gépre. Csakhogy a FRA-LAX dupla annyiba kerül mint a OSL-FRA-LAX járat, amit soha az életbe nem fogok megérteni, hogy miért. A Lufthansa azt mondta, ha nem vagyok rajta az Oslo-i járaton, akkor nem engednek fel a Frankfurti interkontinentálisra, ami pedig egy tök más járat. A jó hír, hogy visszafele viszont Frankfurtból már le lehet lépni. Így lehet spórolni.

desw 2018.08.03. 08:07:03

@ComLo:

"A saját oldal azért lényeges, mert ugyan elő-elő fordul, hogy közvetítő cégen keresztül olcsóbb a jegy, de bármilyen gebasz esetén, ott a helyszínen, jobbak az esélyeid, ha a légitársaságtól vetted a jegyet."

Én is mindig közvetlenül az adott légitársaságtól veszem a jegyet pontosan ezért. És egyébként sokszor ez a legolcsóbb is.

Meg abban sem vagyok biztos, hogy egy hosszabb úton megéri az a pár ezres azt, hogy 2-3 légitársasággal utazzak.

ComLo 2018.08.03. 09:24:04

@desw: Ohh igen, a több légitársaság is egy nagyon jó példa! Elvileg semmilyen szintű konfliktus nem lehet codeshare járatoknál tehát, amikor az egyik társaság járatára veszed meg a jegyet a másiknál (jellemzően átszállásnál). A gyakorlat nem egészen ezt tükrözi nálam: az eltérő csomagméretekből csak egyszer volt eddig konfliktus, viszont pl a helyfoglalás, és online check-in-ek eltérő rendszere miatt szinte mindig szívtam. Ha csak kicsivel is drágábban, de aki teheti, az utazzon végig egy társasággal, megéri!

desw 2018.08.03. 10:08:00

@ComLo:

Legutóbb nekem a legolcsóbb BUD-HAN lett volna vmi 192k huf, és 3 légitársasággal (ebből 1 fapados) és vmi 40+ óra lett volna az út. Ehhez képest 199k huf volt a Qatarnál és csak ~16 óra az út.

Legtöbbször nem éri meg fillérbaszóskodni!

desw 2018.08.03. 10:10:13

Az áremelkedést jó eséllyel el lehet kerülni azzal, ha törlöd a cookie-kat ill. private ablakban böngészel.

ComLo 2018.08.03. 10:24:34

@desw: Jah így abszolult, én egyszer próbáltam ki egy ide kiutazást (DK Ázsiában élek), sok átszállásos fapadosozós kalanddal megoldani, végeredményben majdnem még roszabbul is jártam (ha belevesszük a városon belüli átutazás, plusz kaja, fapados eltérő csomagszabálya miatti átpakolást/idegeskedést stb). Mondjuk cserébe volt 2 extra városlátogatós napom, és repültem végre óriásgéppel is.

Amúgy az igazán durva (és csak Európa, DK Ázsia viszonyoknál maradva), ma már meg lehet tenni, hogy DK Ázsiába, de ezen keresztül akár Ausztráliába, végig fapadossal utazzon az ember. És amikor számolgattam, max 10-20% különbséget tudtam kihozni. Szívásban viszont ennek sokszorosa lehet az út.

Én arra az esetre gondoltam fentebb amúgy, amikor egy társaságnál veheted meg a jegyet, de az egyik "lába" egy codeshare járat. PL ha Budapestről utazol Etihad-el, és mivel nincs Etihad járat budapestről, ezért min 1 repülés valami partner légitársasággal teszel meg (korábban Air Berlin, most Brussel Airlines, vagy Alitalia). Elméletileg nem lehet semmi gond, gyakorlatilag a chek-in környékén mindig gebasz volt az eltérő rendszerek miatt.

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék

süti beállítások módosítása