Miért nem gagyi már a kínai mobil?

Nagyjából tisztában van a mobiltelefon-használók zöme azzal, hogy a kínai már nem a gagyi szinonimája. Olyannyira így van ez, hogy a 2018-as TOP10-es eladási lista felét a kínai mobilgyártók teszik ki. Bár legtöbben a Huawei és a Xiaomi márkákkal azonosítják a menő kínai mobilt, a paletta azonban sokkal szélesebb. Összefoglaltuk a legfontosabb tudnivalókat, és hogy hogyan törhettek ezek a márkák a listák élére.

 huawei-p20-pro-handheld-super-night-mode-original.jpg

A történet az 1980-as években kezdődött, amikor a kínai Sencsen (Shezhen) halászfalu városi rangot kapott, és egy 60 ezres lélekszámú városból elkezdte kinőni magát Kína legnagyobb kikötőjévé. Alig 30 év leforgása alatt a legforgalmasabb technológiai-ipari megapolisszá vált az országban. Jelenleg több mint 12 millióan élnek itt és 4 millióan ingáznak munkába, a 9. legnépesebb város a Földön.

Sencsen nagyon érdekes helyszínen, Dél-Kínában, Kanton tartományban, Honkong csücskénél található, a Gyöngy-folyó deltájában. A sencseniek anno átszivárogtak a határon, hogy szerencsét próbáljanak az akkor még Nagy Britanniához tartozó Hongkongban.

Az 1970-es évek végén a kínai vezetőség egy merész és átfogó reformtervezet részeként szabad kereskedelmi zónaként (SEZ) jelölte meg a várost. A vállalkozó szellemű sencseniek hongkongi üzleti modelleket importáltak, nyugati árucikkekkel kereskedtek vagy éttermeket nyitottak, ruha, óra és mindenféle elektronikai cikkeket gyártottak. Utóbbi márkák a Huaqiangbei nevű városrészben tömörültek, ahol megalapították a Shenzhen Electronics Group-ot az 1980-as évek közepén. 

A mobiltelefonok keltetője

Hamarosan megjöttek a befektetők, külföldi nagy elektronikai cégek kezdtek alkatrészeket és komplett termékeket gyártatni Sencsenben. Nem csak az olcsó és tömeges munkaerő, kedvező szállítási és adózási feltételek miatt, hanem az elektronikai „szövetkezet” erőteljes terjeszkedése és nagy munkabírása miatt is.

Rengeteg jól képzett, ügyes kínai mérnök dolgozott ezeknek a cégeknek, akiknek a „hócipőjük tele lett a menedzsmenttel” – nyilatkozta a WIRED című lap Sencsenről szóló dokumentumfilmjében az egyik szakértő -, és úgy gondolták, olcsóbban, jobban és gyorsabban is le tudják gyártani ezeket a telefonokat. Kezdetben ebből az ideából csak az „olcsóbban és gyorsabban” teljesült. Több száz dolgozó hagyta el a gyárakat jelentős technikai tudással a fejében, és sokan azért mentek el gyárakba dolgozni, hogy fotókat készítsenek a gyártási procedúráról.

pear3.jpg

A sencseni és más kínai elektronikai cégek így kezdetben rengeteg olcsó másolatot készítettek és árultak – ekkor alakult ki az a kép, hogy a kínai = gagyi. 

Erőteljes váltás a minőség javára

A kezdetben még olcsó termékek evolúciója akkor következett be, amikor a sencseni elektronikai cégek, mint a telefonközpontokban utazó Huawei vagy az űrkutatási céllal alapított  ZTE tőkeerőssé váltak, profilt váltottak a mobiltelefon üzletág javára. Hasonló a helyzet az eredetileg bitang MP3/MP4 lejátszókat gyártó Meizu esetében is, mely jelenleg a 11. legnagyobb telefongyártó a világranglistán.      

view-of-headquarters-sunset.jpg

Huawei Campus, Shenzhen 

Ezzel párhuzamosan a külföldi befektetőkkel közösen alapítottak meg több céget, mint a Xiaomi. Illetve a kínai BKK Eletronics, utóbbi egyébként a világ harmadik legnagyobb elektronikai cége, leányvállalatként létrehozta (felvásárolta) a Vivo, az Oppo és a One Plus márkákat. Hasonló cipőben ár a Lenovo is, ami viszont a saját márakaneve alatt hozza le a készülékeit. 

Viszonylag új a piacon (igaz, hongkongi) a Tecno mobiltelefon gyártó jelenléte, mely 2018-ban a 10. legtöbbet értékesítő brand lett.

A már nagy és erős cégek felismerték, hogy mennyire fontos az új és egyedi technikai megoldások és az eredeti dizájn felé nyitni. Megkezdődtek a vállalaton belüli fejlesztések, mint például saját operációs rendszerek, chipek, AI-megoldások formájában, de  az okoseszközök gyártásában is előretörnek a kínai cégek. Míg a Xiaomi bármit gyárt, még cipőt, drónt, akciókamerát is, addig a Huawei a mesterséges intelligencián alapuló, például személyi asszisztens vagy kamerarendszerek fejlesztésére áldoz.

Kínai mobilok a világ élvonalában 

2018 második negyedévére a TOP 10 eladást produkáló, legerősebb mobiltelefon márka közül 5 kínai. Mindenkit lekörözve a Samsung mögé állt be a Huawei, és így a harmadik helyre szorította vissza az Apple-t. Negyedik a listán a Xiaomi, melyet az Oppo, majd a Vivo követ, és 10. a Tecno márka. *

kinai_mobilok_global_piac.PNG

*A Counterpoint felmérése alapján

A Canalys 2019 februárjában közétett jelentése alapján Európában az erőviszonyok némiképp változnak: a Samsung elsősége mellett az Apple még mindig a második helyen áll a Huawei előtt, melyet a Xiaomi követ. Viszont az 5. helyet már nem kínai gyártó, hanem a HMD Global, a Nokia okostelefonjait gyártó finn cég birtokolja.

Ami viszont önmagában is döbbenetes szám, hogy a Huawei az európai harmadik helyezését egy elképesztő ugrással szerezte meg: 2017 utolsó negyedévében még a piac 14,8%-át birtokolta, 2018-ra pedig majdnem megduplázta a befolyását (23,6%). Jelenleg néhány százalékkal az Apple (26%) mögött áll. Ez azt jelent, hogy a tavalyi 8,6 millióról 13,3 millió darabra nőtt az európaiak által megvásárolt Huawei készülékek száma 2018-ban.

A posztot a Telenor támogatta 

telenor_disclaimer_1_1.png

A bejegyzés trackback címe:

https://zsebembenavilag.blog.hu/api/trackback/id/tr6614639152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bobby Newmark 2019.02.21. 17:54:28

Hát nem tudom, de akkor már inkább az USA egyes cégei tudjanak rólam mindent és lopják el az összes adatomat, mint Kína. Ott legalább időnként megbasszák ezeket a cégeket, és nem nyíltan államilag támogatott a dolog (hanem burkoltan, de az is különbség).

Laszlo K 2019.02.22. 06:09:09

@Bobby Newmark: milyen adatod van, ami top secret? Labmereted?

Zsebemben a világ

A zsebünkben egy olyan szerkezetet tartunk, ami sokkal többre képes, ha tudjuk, hogy hozhatjuk ki belőle a maximumot. Ehhez adunk tippeket, trükköket, írunk okosságokat nem csak a telefonokról, appokról és más okoseszközökről, de minden egyébről, amiből kiderül, hogy a technikának és a fejlesztőnek köszönhetően hogyan változik meg az életünk.Bemutatjuk, teszteljük a nélkülözhetetlen alkalmazásokat és kütyüket, érdekes listákat, toplistás érdekességeket állítunk össze - a Telenor támogatásával. Csatlakozz hozzánk, oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat, és kérdezz bátran!

Facebook oldaldoboz

Friss topikok

Címkék